Bevallom, másolnom kellett az elnevezést, de most már tetszik, ízlelgetem. Vajon lesz-e óvodai bűnmegelőzési tanácsadó is? Vagy, méltatlanul ismét az óvodák maradnak ki a jóból?
Szép dolog lesz iskolában dolgozni: lesznek tanárok a KLIK alkalmazásában, technikai dolgozók akiknek munkáltatójuk az önkormányzat lesz, majd jön(nek) a hitoktató(k), akik néhány egyház küldöttei, majd a rendőrség állományába tartozó bűnmegelőzési tanácsadó, aki, köznevelési intézményben végezve munkáját, nyilván felkerül az OFI tanácsadói listájára (pedagógiai végzettség nélkül ugyan ez nehézkes lesz). Az igazgató meg vezeti az intézményt, de munkáltatói joga egyik felett sem lesz - mindig mondtam, ez a már a Kánaán lesz, hiszen sok fizetés, semmi felelősség!
De egy pillanatra vissza a rendőrökhöz. Azt mondja a szót vivő asszony, hogy végre lesz a gyerekeknek kihez fordulniuk a családi gondjaikkal és most lesz, aki a drogfogyasztás és az internetezés veszélyeire felhívja majd a figyelmet. És ez, kollégák, a korábban nyugdíjbavonult, majd nyugdíjától megfosztott rendőr lesz. Mert, hívja fel a figyelmet a szóvivő, nem elég, ha elmondják a gyereknek, hogy "ne drogozzál!" Hogy erre nem gondoltunk!?
Nagy kérdés persze, hogy az iskolarendőr szoliban van-e az iskolában, vagy abba helyezi magát, ha két gyerek összepofozkodik, netán egy füves spanglit ajánl neki. Vagy reggel felveszi a szolgálatot (hol is?) és nap végén leteszi. Közben pedig intézkedik, ha szükség van rá. Kivel szemben? A gyerekkel, a szülővel, vagy a pedagógussal szemben? Ha, példának okáért egy szakiskolai pedagógus lenyom egy fülest a pimaszkodó diáknak (volt már rá eset, legalább annyi, mint fordítva), akkor kényszerintézkedést fog foganatosítani? Tetszene :-)
» 1 Hozzászólás
Hozzászólás küldése