Az első erdei iskolákat a 20. század elején hozták létre elsősorban egészségvédelmi és terápiás céllal. A tanítás csaknem kizárólag a szabadban folyt.
Ezt a hagyományos iskolától eltérő, a természeti környezethez igazodó gyakorlatorientált tevékenységek egészítették ki: testmozgás, túrázás, a helyi kultúra megismerése.
A kisebb tanulólétszám és az egésznapos együttlét lehetővé tette a kiscsoportos és az egyéni foglalkozásokat is.
A mai erdei iskolák a környezeti nevelés új szemléletével és komplex feladatrendszerével bővülnek. A megismerési folyamatot az élet természetes integráltságára építik fel, feloldják az iskolák hagyományos tantárgyi rendszerét, például úgy, hogy a tanítási-tanulási folyamatot témahét keretében szervezik.
A „szabad-ég” iskola a legoptimálisabb lehetőségét teremti meg annak, hogy a gyerekek környezethez fűződő értékrendjét, környezettudatos magatartását formáljuk. Függetlenül attól, hogy a tanítás tartalma a természet, a néprajzi -, történelmi környezet, vagy akár az emberek életmódja.
Mielőtt az erdei iskola tervezésébe vágunk, fontos tisztáznunk a következőket:
A tisztázás utáni lépések:
A fentiek olvasása közben biztosan eszébe jutott, hogy mennyi mindent megtud a gyerekekről akár egy egynapos osztálykirándulás alakalmával is. Hát még egy többnapos együttlét alatt mi mindenre „derülhet fény”!
Hamar megtapasztalhatjuk az „égig-érő” tanteremben, hogy mind tanítványaink, mind mi magunk kilépünk hagyományos iskolai szerepeinkből. Megváltoznak a tanítási-tanulási helyzetek, miden és mindenki a tanulás forrása lesz. Ezekből következik, hogy izgalmasabb pedagógiai lehetőségek teremtődhetnek, mint kréta-poros iskolában.
Ha felkeltettük az érdeklődését az erdei iskola iránt, vagy csak szeretné felfrissíteni a meglévő ismereteit, akkor az Erdei Iskola Egyesület honlapján talál sokféle információt, valamint figyelmében ajánljuk Bilku Rolandné tanulmányát az OFI honlapon.